• 2019.02.26

Tisztán és egyszerűen tenni a dolgunkat.- nagy szeretettel…

Tisztán és egyszerűen tenni a dolgunkat.
Nagy szeretettel köszöntöm a kedves olvasóimat.
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.”/A.De Saint Exupéry/
Szeretnék egy kicsit jobban bemutatkozni, csak úgy tisztán és egyszerűen: Képes Józsefné, Léib Irén vagyok.

Sokan csak Irénkének ismernek, már 64 éves vagyok. A párommal 43 évet éltünk együtt jó házasságban. Aki egyszerűen (2015.május 15.-én munkahelyén agyvérzést kapott, ezt követően május 20-án elhunyt.)
Három gyermekem van, 2 lány 1 fiú, és két unokának (lány,fiú ) örülhettek boldog édesanya és nagymamaként.
A két nagyobb érettségizett, a fiatalabb most 2019. február 15.-én vette át a diplomáját. /Mint a mesékben tisztán, egyszerűen a kisebbik jutott el a diplomáig./
Nagyszerűek mind, van miért büszkének lenni rájuk.

Ezt követően nagyon komoly és nehéz akadályokkal szembesültem, amit meg kellett oldanom. Ezeket a gondokat, feladatokat, az élet tesztjének fogtam fel, amiket meg kell, oldjak, ahhoz, hogy tovább léphessek, előre tudjak haladni.
Mikor szembe fordultam az akadályokkal, még semmit sem tudtam, hogy fog végződni, milyen eredményeket érek el. Csak annyit tudtam meg kell oldanom tisztán egyszerűen és minél gyorsabban.
Lépésről – lépésre fontossági sorrendbe haladva megterveztem meg, leírtam mit mikorra kell, hogy megvalósuljon. Mindegyik mellé pontos dátumot írtam oda.
2016. Július 17-re minden megpróbáltatáson, akadályon túl lettem. Azt kell, mondjam minden részfeladat az általam meghatározott dátumokra lett meg.

Istennek hálával köszönöm meg azokat a segítő embereket, akiket adott mellém. Mindenben, amiben megindultam, cselekedtem maximálisan segített, irányított, mutatta az utat nekem.

“Nem a körülmények döntik el, hogy ki hova jut. Pusztán azon múlik, van-e célod, és teszel-e érte.”

Az vagyok, mint bárki más. Az élet sok – sok akadályt gördített, keményen tesztelt.
Mivel volt célom.

Azt pontosan meghatároztam, leírtam, nem szégyelltem elfogadni a külső segítségeket. Hálát adtam értük, nem csupán csak szóban ezt is leírtam. Ezért tudtam olyan gyorsan túl jutni az akadályokon.

Genetikailag örökölt mozgásszervi gondommal kell, hogy együtt éljek, ami bizony nagyon megnehezíti a minden napjaimat időnként, kemény harcot vívunk egymással. Ilyen esetekkor csak tisztán egyszerűen teszem a dolgomat, nem adom meg magamat.
Fiatalon a gyerekeim nevelése mellett tanítottam a férjem rokkant öccsét is. Gondoskodtam rákos beteg édesanyámról, figyeltem a férjem idős szüleire, nagy nejére és az ő férjére, aki szintén korából adódóan komoly egészségi gonddal küszködött.
Közben a szakmámban, közértben dolgoztam igen csak változó beosztásban, nos, nekem is meg volt a magam keresztje, ugyanúgy, mint másnak is.
Az örökletes betegségem 16. évesen derült ki szakmunkás képzésem alatt. Ami a kór előre haladtával sűrűbben gátol a minden napok teendőiben.
E – miatt sokkal lassúbb, darabosabb, nehézkesebb, bizonytalanabbá vált a mozgásom, járásom. Nem voltam és vagyok úgy terhelhető, mint az átlag egészséges emberek. A régi munkáltatok még elfogadtak így.
De az újak már nem díjazták, figyelembe véve a gazdasági válságot és azt, hogy egy embernek egyre több és nehezebb feladatot kell ellátnia, így jó magam bizony ki estem, munkanélkülivé váltam sok nálam egészségesebb társammal együtt.

Bizony szembe kellett néznem ezzel a kemény kihívással. Muszáj volt elfogadni ezt a helyzetet.
Nem volt könnyű mivel állandóan viaskodtam önmagammal „padlóra” kerültem. Olyan ki látástalannak tűnt minden. – Igen én is beleestem abba a hibába, mint olyan sokan mások is hasonló helyzetekben,- másokat hibáztattam, a körülményeket…stb (ez az egyszerűbb út) hisz nehéz felelősséget vállalni saját magunkért, jobb ettől nem lett csak rosszabb.
De mint már mondtam a gyerekeim fantasztikusak, bátrak ( itt még csak a két nagyobbról beszélek mivel a harmadik még kicsi volt, hisz a nővére és közte 19 év, a bátya és ő között 18 év korkülönbség van.)
A nagyok figyeltek rám, segítettek nem hagytak magamra, könyveket hoztak, vigasztaltak, reményt és célt igyekeztetek keresni és adni nekem. Jó magam is sok mindent megtettem, hogy erősítsem az önbizalmamat, a személyiségemet fejlesszem, fiatalos nézettekre, gondolkodásra formáljam át. (45 évesen)

Megtanítottak másképpen megközelíteni, és látni a dolgokat. Rá világítottak arra, hogy nem adhatom meg magam, / a szavukat idézem:” nem fekhetsz le az életnek, és a körülményeknek. Mert Te jóval erősebb vagy ezektől, és ne feled el azt sem, hogy a húgunknak még sokáig szüksége van rád. Leginkább mivel Ő most kezd az első osztályban”./
Ekkor voltak 24 -25 évesek, köztük csak 1 év van. Igen a harmadik gyermekem késői gyermek.

Elfogadtam és megfogadtam mindent, így a sötétségbe fény szivárgott, ahogy tanultam, fejlesztettem magam. Egyre több fény és vele a lehetőségek is jöttek és észre vettem, megragadtam azokat szépen sorban.
Így találtam meg a jelenlegi otthonról végezhető DXN munkámat is, amit online és offline módon végzek. Jól érzem magam és kiegyensúlyozottnak.
Semmi mást nem tettem csak tisztán és egyszerűen tettem a dolgomat, mint azt bárki más is megtenné.

„Az ember egy napon rádöbben, hogy semmi sem fontos, csak az egészség, és az hogy szeressék, szeressen”( M. Budha)
Szép napot kívánok