DXN

A DXN vállalat a világ legnagyobb garnoderma ültetvénye

DXN Farm – Malajzia – Alor Setar

Az egyik legnagyobb elismerés, amikor egy ország azzal fejezi ki nagyrabecsülését egy cég felé, hogy helyi nevezetességei között javasolják az oda érkező turistáknak, a vállalat meglátogatását.

A DXN irodaháza Kuala Lumpurban

A DXN ilyen megbecsülésnek örvend Malajziában

Szinte nincs olyan nap Alor Setar külterületén fekvő hatalmas farm életében, amikor ne állnának a parkolójában turistabuszok.

A gyár egy része úgy lett kialakítva, hogy egy üvegezett folyosóról közvetlenül be lehet látni a gyártósorokra.

Gyárlátogatás Alor Setarban – Malajziában 2019-ben

Ezen kívül meg lehet tekinteni a Spirulina termesztő medencéket, valamint a közvetlenül mellettük álló üzembe is be lehet menni, ahol az alga vízből történő kiválasztását és szárítását végzik. Sőt, akár meg is szabad kóstolni a friss algaport.

Spirulina-medence Alor Setarban – Malajziában 2019-ben

A gyárlátogatás csúcsa viszont mindenképpen a Ganoderma ültetvény megtekintése, hiszen ennek a gombának a termesztése és modern feldolgozása tette világhírűvé a DXN céget.

Ganoderma ültetvény Alor Setarban – Malajziában

A DXN fontosnak tartja, hogy tagjai, termékfogyasztói, törzsvásárlói legalább egyszer eljussanak ide a világ bármely pontjáról. Hiszen így nem csupán mások élményeit hallgathatják meg, hanem közvetlenül ismerkedhetnek meg a bio termesztéssel és a modern, gyógyszergyári tisztaságú feldolgozással.

A DXN 1993-ban alakult Malajziában.

Neve a kínai DEXIN szóból ered, melynek jelentése Megbízhatóság – Becsületesség – Erény. A cég több mint 25 éves működése alatt bebizonyította, hogy e szerint is cselekszik, így büszkén és méltón viseli ezt a nevet.

Több mint 180 országban, több mint 175 termékkel, közel 8 millió törzsvásárlóval van jelen a piacon, és folyamatosan növekszik, új gyárakat, ültetvényeket hoz létre. Magyarországon 2009-ben kezdte meg működését.

A Malajziában alapított és világszerte működő DXN vállalat jól ismert a ganoderma üzletágáról. Megalakulása óta megerősítette a “One Dragon – One World One Market – és One Mind” koncepcióját, hiszen ezzel a koncepcióval a DXN az évek során folyamatosan növekedett, piacvezetővé vált a ganoderma gyártás terén.

„One Dragon”

Az egész folyamatot – a kutatást, termesztést, feldolgozást, csomagolást és a marketing tevékenységet – egyedül a vállalat végzi, szigorú minőségellenőrzés mellett.

“One World One Market”

Az egész világra kiterjedő vásárlási és csatlakozási lehetőség és bónuszrendszer minden törzsvásárló számára.

“One Mind”

A vállalat és a törzsvásárlók egyazon szándékkal összpontosítanak a DXN üzletre.

A DXN világszínvonalú vezetési rendszere, kutatási és fejlesztési tevékenysége és csúcsminőségű termékei garantálják a DXN vállalat és munkatársainak sikerességét.

Ha szeretnél, Te is tagja lehetsz ennek az országokat átívelő sikeres Csapatnak.

A cég alaptevékenysége a direct selling üzletág, amely a nagy sikernek köszönhetően világszinten elterjedt és több mint 8 millió elégedett törzsvásárlóval büszkélkedhet. Ezzel a DXN megszilárdította vezetői pozícióját a világ Ganoderma piacán.

A 2018. évi forgalma alapján a világ direkt értékesítő vállalatai közül az előkelő 15. helyet foglalja el. Erre szokás azt mondani: erős és biztonságos anyagi és szakmai háttér. Az ábra is mutatja, hogy stabil, folyamatosan növekvő céggel van dolgunk.

A DXN magas minőség iránti elkötelezettségének köszönhetően számos kiemelkedő elismerést és köszönetet kapott a különböző egészségügyi és üzleti szervezetektől.

A DXN vállalat számos ISO minősítéssel és tanúsítvánnyal rendelkező cég, melyeket minden évben újra és újra megújít. Nagyon kevés cég rendelkezik ennyi minősítéssel.

DXN Holding Bhd. Laboratórium Osztálya 2006. július 17-én megkapta a MS ISO/IEC 17025 Akkreditációs Oklevelet a műszaki megfeleléséért, meghatározott műveleti hatóköréért és a laboratórium minőség kezelőrendszerének működéséért.

A DXN gyógyszerészeti gyár 34.000 négyzetméteren terül el és világszínvonalú berendezésekkel szerelték fel. Ez az első Ganoderma feldolgozógyár Malajziában ami megkapta a TGA (Gyógyhatású Termékek Nyilvántartásba Vétele) oklevelét az Ausztrál Egészségügyi Minisztériumtól és a Lloyd’s Minőségbiztosítótól megkapta a MS ISO 9001 2000 oklevelet 1999. szeptemberétől. A legelsők között kapta meg a GMP (Jó Gyártási Gyakorlat) oklevelet a Maláj Egészségügyi Minisztérium Nemzeti Gyógyszerészeti Hivatalától.

Ganoderma ültetvény

A DXN Ganoderma ültetvénye 70 hektáros területen fekszik. Ez a legnagyobb ültetvény Malajziában és a legelső, amelyik megkapta a MS ISO 14001:2004 tanúsítványt a Lloyd’s Minőségbiztosítótól 2000. júliusában. Ez a tanúsítvány is biztosítja, hogy az összes Ganoderma művelési folyamat megfelel és kielégít minden, a Környezetvédelmi Minisztérium által támasztott követelményt.

A DXN Ganoderma ültetvény számos különleges és fontos jellemvonással büszkélkedik a csúcsminőségű Ganoderma termesztésben.

Ezek a különlegességek a következők:

  • Megfelelő klíma – forró és párás környezet 26-27 C fok hőmérsékleti tartományban;
  • Tiszta víz – 7.0 – 7.9 pH fenntartásával;
  • Friss levegő – az ültetvény az őserdő mellett van, messze a várostól, hogy biztosítsák a méreganyag mentességet termékeikben;
  • Bio termesztés – természetes anyagokat úgy, mint rizspelyvát és fűrészport használnak, rovarölőszerek és szteroidok nélkül. Ezzel a módszerrel, több mint 200 fajta elsődleges és másodlagos szert állítanak elő, úgy mint enzim, koenzim, aminosav, vitaminok, szénhidrát és más nyomelemek, amelyek megjavítják és felerősítik a gomba minőségét, mennyiségét, növekedését és ellenálló képességét a kártevőkkel szemben;
  • Szövet kultúra módszer – 2 millió Ganodermát termelnek csúcs minőségű, egyszerű anya ültetvényen,
  • Felfüggesztett Elrendezési Módszer – azért használják, hogy a nemkívánatos dolgok ne kerülhessenek érintkezésbe a Ganodermával, így annak növekedése biztosított.

2007 novemberében a Mezőgazdasági Minisztérium akkreditálta a DXN Lingzhi ültetvényt a Malajziai Biotervbe, ami azt jelenti, hogy megfelel az MS1529:2001 szabványnak és az Okleveles Bioültetvény követelményeinek is.

A kutatás és fejlesztés a DXN küldetése, hogy biztosítsa a csúcsminőségű termékek gyártását, és elsődleges fontosságúnak tekinti a környezetbarát gyakorlatot és emberi egészséget a gyártás minden fázisában.

Ez a DXN közös erőfeszítése a kutatás fejlesztésében oda vezetett, hogy a vállalat termékei megfelelnek a legmagasabb nemzetközi szabványnak és annyira természetes eredetűek, amennyire csak lehetnek.

A DXN alapítója és elnöke

Datuk Dr. Lim Siow Jin
/a datuk rangot a Maláj királytól kapta az emberek iránti jócselekedetéért/

A DXN-t a világhírű Indiai Institute of Technology-n diplomázott – dato’dr. Lim Siow Jin alapította 1993-ban. Szenvedélyes érdeklődése a gomba emberi egészségre gyakorolt jótékony hatása iránt, elvezette őt a pecsétviaszgomba (latinul Ganoderma lucidum) csodálatos világába.

Dr. Lim kapcsolata a természetes gyógymódokkal, a gyógynövényekkel, gyógygombákkal megszületése óta tart, hiszen édesapja hagyományos, kínai gyógynövény szakértő volt. A kínai kultúrában ez a tudomány apáról fiúra szállt.

A modern világ viszont a legtöbb ilyen családból is kiszakította az új nemzedéket. Egyre többen fordultak inkább az új divatos szakmák felé. Így Dr. Lim is építészmérnöknek tanult, és mint hídmérnök specializálódott karrierje kezdetén. Több komoly projekt kivitelezésében vett részt.

Azonban az évszázadok alatt felhalmozódott tudás, amit automatikusan megörökölt felmenőitől, nem veszett el. A fiatal mérnök jól látta, hogy a modern világ előbb-utóbb elfeledteti a tradicionális tudományokat. Úgy látta, hogy a gyógynövényszakértők kihalásával veszélybe került az a tudás, ami az egyszerű emberek számára korábban az egészségük fenntartását, az immunrendszerük megerősítését jelentette.

Mint modern ember, azt is tudta, hogy a múltat nem lehet már visszahozni, ezért úgy döntött, hogy nem csupán egy falu lakosainak teszi elérhetővé, hogy hozzájussanak a Ganodermához, a Spirulinához, a Cordycepshez és több hasznos gyógynövényhez, gyógygombához, hanem olyan módszereket dolgoz ki, melyek segítségével ezek a kiváló hatóanyagok a világon minden emberhez eljuthatnak.

Elkezdte azokat a kutatásokat melyek alapjai lettek a DXN cég sikerének.

Kutatási eredményei elindították azon az úton, hogy a gyógynövények királyának tartott Ganoderma– vagy más néven Lingzhi-gomba, gyógyító tulajdonságait az emberek egészség-megőrzésének szolgálatába állítsa.

Miért a DXN a jó választás?

  • A DXN a világ legnagyobb Ganoderma vállalata;
  • Kedvező áron, minőségi termékeket kínál;
  • Az első közvetlen értékesítéssel foglalkozó cég, amely bevezette a “One World One Market” koncepciót, amellyel egyetlen tagsággal a világ bármely országában kedvezményesen vásárolhatunk, ill. értékesíthetünk;
  • Mindent egykézben tart, a termesztéstől kezdve a feldolgozáson keresztül, a csomagoláson át a vásárlók felé irányuló marketing tevékenységet is maga végzi, szigorú felügyelet mellett; Ez a garancia arra, hogy ugyanezt a minőséget, ugyanezen az áron más cég nem tudja előállítani;
  • A DXN tisztességes, kölcsönösen előnyös marketing tervet kínál;
  • Elismerések világszerte;
  • Egy cég, amely segít az egészség megőrzésében, a pénzügyi függetlenség megteremtésében és a személyes célok elérésében; ezáltal javítva az életminőséget.

Miért a DXN? Interjú a DXN alapítójával és elnökével

DXN tagság előnyei

  • A DXN termékeit a fogyasztói árhoz képest jóval olcsóbban, tagsági áron tudod megvásárolni;
  • Rendszeres törzsvásárlóknak további kedvezmények;
  • A „One World One Market” filozófiája lehetővé teszi, hogy egyetlen tagsággal a világ bármely pontjáról akár passzív jövedelemre tehess szert;
  • Több mint 8 millió regisztrált taggal és 70 DXN fiókkal, valamint több mint 180 országban van lehetőség arra, hogy az üzleti tevékenységed nemzetközi piacokra vidd, mellyel a világ bármely pontjáról korlátlan számú tagot regisztrálhatsz;
  • Utazási lehetőségek a világ körül;
  • Hozzáférés az ingyenes képzési modulokhoz, előadásokhoz, és 24 órás támogatásokhoz;
  • Weboldal és webshop termékekkel és tartalommal feltöltve;
  • Örökölhető tagság.