“Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele.
A szeretethez nem kell tele erszény.”/ Szent Ágoston /
A Mikulás ünnepe többszörösen is fontos számomra.
A DXN üzletem is kötődik a Mikulás ünnephez, ugyanis e körül hozta el nekem a mentorom Dr. Farkas Anikó ezt az otthon végezhető munkát előtte pár nappal jött fel hozzám és állította be a gépemre a barna oldalunk háttér segítő irodánkat és Shop blog részét, addig is barátkozzam vele. (kb2012.december harmadika, negyedike körül.)
2013. Januárjában kezdtünk el ezen tanulni Anikóval a gép használatát és azt hogyan blogoljak.
Az eltelt idő alatt a tudás gyümölcse szépen kezdet beérni. Azóta már Star Ruby szinten dolgozom tovább. Elvégeztem a Ganaderma képzés is. A Mikulások közötti időkben ennyi minden történt.
Ebben a nehéz időszakban a lehetőségekhez képest se feledkezzünk meg a Mikulás és a Karácsonyi ünnepekről.
Úgy gondolom ebben a világ járványos időszakban, még inkább nagy szükség van a szeretet kimutatásár, érzékeltetésére.
A két legszebb ünnepünk, varázsára, a szeretet erejére, aminek ilyenkor a legerősebb a frekvenciája, rezgése az egész világon.
A segítő támogató javaslatokra, ötletekre.
A nehéz időszakban is ünnepeljük meg a szeretet ünnepét az év legszebb két ünnepét.
Nagyon szeretek ajándékokat készíteni, összeállítani.
Mivel a saját gyerekeim már kiszálltak a szülői házból, biztonságot nyújtó, szeretetet kapó fészekből. Az unokáim is már a felnőtt korba értek
Így a csapatom tagjainak, ismerőseimnek, barátaimnak készítek szeretettel ajándékozási ötleteket.
Itt most olyan Mikulás csomagot szeretnék bemutatni, amit már a gyerekek 6 éves koruktól nekik is adhatóak és segítik, támogatják a szervezetüket, erősítik. Ezek által könnyebben tudják venni az akadályokat az életük minden területén.
Hogyan oldjuk meg kreatívan, hatékonyan, értelmesen a Mikulás és Karácsonyi ajándékozást?
Ebben a csomagba DXN termékek közül a Spirulinát tettem bele.
Mit lehet tudni róla?
A ZÖLD VÉR!!!
Szánj rá pár percet, és olvasd el az online lapozható spirulina füzetet!
Hihetetlen, hogy mennyi, és milyen összetevőket tartalmaz a spirulina!
http://www.dxneurope.eu/pages/spirulina/
Amennyiben pillanatnyilag nincs idő a lapozhatós füzetre, itt néhány adatot megosztok most erről.
Spirulina
A spirulina egyfajta kék-zöld alga, mely gazdag proteinben, béta-karotinban, klorofillban, antioxidánsokban, ásványi anyagokban és más olyan tápanyagokban, melyekre szervezetünknek szüksége van. Továbbá az egyik legismertebb lúgos táplálék, mely segít abban, hogy a gyenge, savas szervezet egészséges, lúgos állapotúvá váljon.
Úgy gondolom a füzetet sem árt átolvasni figyelmesen.
A képen még másik két DXN termék is látható.
1/ a Cocozhi.
Kakaó
A DXN Cocozhi a legjobb kakaóból készül Ganoderma kivonattal. Fogyasztásra kész italpor formájában kínáljuk, mely csokoládés ízzel kényezteti Önt. A kiváló kakaóaromán kívül a Ganoderma fogyasztásából származó előnyöket is élvezheti. Csak öntse egy csésze forró vízbe, keverje meg, és máris élvezheti a frissítő italt, melyet az egész család fogyaszthat!
2/ A DXN Enzim alma ital
Az enzimek aminosavakból álló, speciális biológiai aktív vegyületek, melyek az emberi szervezet számos biokémiai folyamataiban részt vesznek. Emberi élet fontos eleme. Japánban fedezték fel a 20. század elején, majd népszerűsége tovább terjedt a Malajziába majd az Egyesült Államokba. A környezetszennyezés a stressz és a kor előrehaladtával természetes enzimszintünk folyamatosan csökken. Az Alma Enzim Ital prémium nyersanyagból és magas szintű minőségbiztosítással készül. Az almákat hosszú ideig fermentálják, hogy értékes tápanyagi könnyebben feltudjanak szívódni az emberi szervezetben.
Ajándékozunk EGÉSZSÉGET, SZERETETET, EGYMÁSRA ODA FIGYELÉST, LEHETŐSÉGET.
Ezzel a termék családdal ezek is megoldhatok
A termékekhez való hozzá jutásban is tudok segíteni.
Sikerült felkeltein az érdeklődéseteket, akkor itt tudtok elérni!
#https://extremkavek.hu/kapcsolat/
Többet tudni a termékektől azt itt tudjátok megtekinteni.